Interjúk - (2011.07.18)
Van egy tündéri szőke hölgy a mezőnyben, aki mindig küzd, hogy jobb és jobb legyen. És már Class-isokkal jobb, mint az első körökben - Kőváry Anett következik. :)
CAG: Mi volt az első reakciód, amikor felkértek arra, hogy indulj ebben a kupasorozatban?
Kőváry Anett: Kristálytisztán emlékszem rá! :) Egy szerdai nap volt, valamikor áprilisban. Eléggé magam alatt voltam, így a lehető legjobbkor ért a Class FM programigazgatójának hívása. Tiszttartó Titusz lazán kérdezte, lenne-e kedvem egy Lotus-szal versenyezni. Nem nagyon találtam a szavakat, főleg, mikor megtudtam, hogy a Zengő csapat tagja lennék, és az a Michelisz Norbi tanítana, akinek pályafutását már régóta figyelem. A konkrét reakcióm? Miután letettük a telefont, ugrálni kezdtem örömömben, mint Mika Hakkinen elhagyott bal hátsó kereke a ’99-es Forma1-es brit nagydíjon. Azonnal hívtam a legjobb barátnőmet, artikulálatlanul vihogva lelkendeztem neki, s megállapítottam: nem véletlenül hirdeti Csiszár Jenő kollégám, hogy a jó isten tényleg x-re játszik: amit a magánéletben elvett, azt az autóversennyel visszaadta.
CAG: Mit szólt hozzá a családod, mit szóltak a barátaid?
Kőváry Anett: A családom kicsit félve fogadta, hiszen nem sokat tudunk az autósportról; soha nem volt semmi közünk a sportághoz. A nővérem határozottan és a legkomolyabban kért, ne csináljam, inkább csak tudósítsak, vagy írjak cikkeket a bajnokságról, de lehetőleg ne üljek autóba, mert bajom eshet. Aztán megértették, hogy régóta – titokban – vágyott álmom válik valóra, amit kihagyni nagy butaság lenne. A barátaim teljesen odáig vannak, mindannyian örülnek, hogy boldognak látnak, miközben egy csodát élek meg. Elképesztő erővel támogatnak, hisznek bennem és biztatnak még akkor is, mikor a legrosszabb formámat hozom.
CAG: Mi volt a legnehezebb számodra a versenyzéssel kapcsolatban?
Kőváry Anett: Még valamikor a gyakorlások elején, a harmadik vagy negyedik edzésen volt egy elég nagy és szerencsétlen balesetünk. Michelisz Norbi mellettem ült, a hármas kanyarba izmos tempóval érkeztünk meg és nem kezdtem időben nyitni a kormányt, az autó pillanatok alatt jobbra sodródott, ahol megdobta az esőelvezető. Négy kerékkel voltunk a levegőben, majd visszaérkezve háromszor megpördültünk, végül a szalagkorlát fogott meg. Ripityára tört az autó és a lelkem is. Nem esett bajunk, de rettenetesen megviselt egyrészt az, hogy hibáztam, másrészt, hogy tönkretettem egy több milliós autót. A félelemérzet valamilyen szinten sokáig bennem volt, egy darabig a legnagyobb küzdelmet saját magam legyőzése jelentette. Ez nagyon melós feladat, de úgy érzem: megvagyok vele, most jöhet a harc az órával! Energiával is híján vagyok olykor, hiszen reggelente a Class FM Morning Show-jában szerkesztem és mondom a híreket. Kemény feladat helytállni a versenypályán, miközben minden nap fél négykor kelek; de megcsinálom, mert harcos vagyok! :)
CAG: Mennyire vagy izgulós típus?
Kőváry Anett: Rettentően! Borzasztóan rá tudok stresszelni minden feladatra. Nagyon nem szeretem, ha mondjuk az edzésre, versenyre rohanósan érkezem; nekem kell, hogy ráhangolódjak. A Zengő csapat tagjaként viszont megtanultam minden eddiginél könnyedebben venni az akadályokat. Fantasztikus a hangulat, rengeteget nevetünk még akkor is, mikor az utolsó helyről rajtolok és/vagy utolsó helyen érek célba. Mielőtt viszont kigördülnék a boxból, pár percre a kocsi tetejére borulok, gondolatban megyek egy tökéletes kört, ezzel készülök fel a versenyre.
CAG: Ki tud és mivel megnyugtatni a legjobban a futamok előtt?
Kőváry Anett: A csapatvezetőm, Zengő Zoli. A hozzáállásával, a magabiztosságával, a nyugalmával; azzal, hogy átbeszéljük a kanyarokat, a kigyorsítást, a féktávokat. Egyszerűen hihetetlen, hogy legyenek akármilyen zajosak is a körülmények, ő mindig higgadt. Hihetetlen érzéke van az emberekhez! Például úgy képes leszúrni is, hogy a végén még én köszönöm meg. Támogat és biztat megállás nélkül. S mindezt úgy teszi, hogy közben a csapattársamat, Michelisz Norbit egy világbajnoki sorozatban versenyezteti! Valójában jobban bízik bennem, mint én magamban. Ezt érzem is minden futam előtt, mikor a rajtrácson megszorítja a kezemet.
CAG: Van példaképed a magyar férfi pilóták között?
Kőváry Anett: Michelisz Norbi. Egyértelmű és abszolút kedvenc. Abszolút!! Hallod, Norbi, ab-szo-lút! (ez a kedvenc szava :)) Csodálatos ember, nincsenek rá szavak. Rendkívül elfogult vagyok vele kapcsolatban, de ezt vállalom is. Nemcsak döbbenetesen tehetséges, de elmondhatatlanul szerény és kedves! Olyan kisugárzása van, olyan nyugalmat áraszt, hogy szinte szippantja maga köré az embereket. A jelek szerint ezt egyre többen kezdik megtapasztalni, mert napról napra többen szurkolnak neki és a csapatnak. Mindenhez pozitívan áll hozzá; ugyanolyan figyelmes a szeretteivel, csapattagjaival, mint a vadidegen szurkolókkal. Amellett, hogy gyors, még segítőkész, elfogadó és alázatos is; s amennyit láttam ebből az elbűvölő, benzingőzös világból az elmúlt pár hónapban, azok alapján úgy gondolom, máshogyan nem lehet komoly sikereket elérni nemzetközi versenysorozatokban. Kiss Norbit is a példaképeim közé sorolom; lenyűgöző türelemmel tanít és magyaráz, mindezek mellé piszok gyors. Wéber Gábort sem hagyhatom ki, akit – bevallom – még nem láttam versenyezni, de rengeteg hasznos elméleti tanácsot kaptam tőle. Ezek alapján mondhatom: nagy tudója az autóverseny lélektanának.
CAG: Mi a véleményed a nőkről a vezetés kapcsán kialakított negatív képről?
Kőváry Anett: Nem véletlenül alakult ki. Kétféle női vezető létezik: aki elképesztő jól vezet, és aki csapnivaló sofőr. Nincs átmenet, s sajnos előbbiből van kevesebb. Legtöbb nemtársam egyszerűen képtelen tempós ritmusban vezetni, túlóvatoskodják a dolgot, rugalmatlanul bánnak a szabályokkal. Pedig ezen könnyen lehetne javítani: egyszerűen csak többet kellene vezetni.
CAG: Milyen célt tűztél ki magad elé a kupasorozatban?
Kőváry Anett: Eleinte azt szerettem volna, hogy valahol a középmezőny elején végezzek. Mostanra ennél is fontosabbá vált számomra, hogy minden körülmények között; esőben, hőségben, poros és tiszta pályán is a legnagyobb magabiztossággal tudjam kezelni az autót. Nagyon szeretném, ha nem csak egyetlen alkalomra szóló lehetőség lenne mindez, bízom benne, hogy jövőre is elindulhatok valamelyik márkakupában.
Gyorskérdés blokk:
- Mióta vezetsz? 2000 óta
- Kedvenc autómárkád? Volvo
- Foglalkozásod? Rádiós hírszerkesztő/újságíró, de politológiát is végeztem.
- Legnagyobb ellenfeled a Lotus Ladies sorozatban? Önmagam és a (szalag)korlátaim :)
- Mit tippelsz? Kik állnak majd a végén a dobogón? 1. Bús Edina, 2. Walterné Dancsó Adrienn, 3. Benik-Garami Anett
Legközelebb megismerhetitek kicsit jobban azt a hölgyet, aki Kőváry Anett szerint a dobogó harmadik helyének várományosa...
írta: RiKA - CarsAndGirls.hu (2011)
___________________________________________________________________
Kapcsolódó anyagok:
Interjúsorozat (Lotus Ladies Cup) 1. rész - Dr. Bánki Ágnes