Interjúk - (2008.03.21)
Interjú-sorozatunk következő áldozata Répa Kata. Műsort vezet, fotózik, videózik, sajtófőnök, Rali VB-ről tudósít, navigált.
Kezdjük a történetet a legelején. Hogy kezdődött ez a rali-mánia Nálad? Szokásos "fiús lány" történet, hogy már kiskorodban matchboxot tologattál babázás helyett?
Nem, abszolút nem. Képzeld el, hogy se nekem nem voltak ilyen törekvéseim, se a családban nem volt senkire jellemző, hogy autóőrült lett volna. Így nem csak nekem volt meglepetés, hogy ide keveredtem, hanem az egész családnak. A mai napig nem tudjuk megfejteni, hol a hiba. Talán elcseréltek? :)
Vagy esetleg rossz ajándékokat kaptál?
Most, hogy mondod, tényleg volt ilyen! Egyszer nagyon beteg voltam, anyukám nem volt otthon, apukám pedig, ahogy a legtöbb férfi, nem nagyon érezte, mit kell egy lánnyal csinálni, és hozott nekem csavarokat, színes szögeket. Azt gondolta, ha ezekkel játszom, talán majd ettől jobban leszek. És igaza is lett, egy időre lekötött, hogy nézegettem őket.
Lehet, hogy megfejtettük a rejtélyt?
Tényleg véletlenül keveredtem ebbe az egészbe, de már nagyon régóta az életem része az autósport. Bevallom, nagyon sokat gondolkozom azon, ha nem kerültem volna ahhoz a céghez, akiken keresztül kapcsolatba kerültem a ralival, akkor valószínűleg soha az életben nem kerestem volna semmilyen elfoglaltságot az autósporttal kapcsolatban, és most teljesen mást csinálnék. Érdekes lenne tudni, milyen irányt vett volna akkor az életem.
Ezek szerint egy régi munkahelyeden keresztül kerültél kapcsolatba az autósporttal?
Egy olyan cégnél dolgoztam, amely szponzorált autóversenyt illetve versenyzőket is, de akkor még a becsületes foglalkozásomat űztem - PR, marketing és reklámgrafika - így aztán el kellett mennem versenyekre, hogy minden rendben van-e, ellenőriztem a reklám-molinókat.
Gondolom akkor még inkább büntetésnek érezted, igaz?
Később aztán elkezdtem versenyautókat dekorálni, egyre többet jártam versenyekre, egyre több embert ismertem meg, így egy idő után már nem volt annyira idegen számomra ez a közeg. Így szépen lassan megszerettem az autósportot. Akkoriban egy "kispolszkim" volt, a világ végére is elmentem vele. Egyedül jártam a versenyekre, elég izgi volt, mindig úgy indultam el, hogy vagy odaérek az autóval, vagy nem.
Egy idő után megkérdezte tőlem valaki, nevezetesen Katona Zsolt, nincs-e kedvem beülni mellé navigálni. Hogy mondhattam volna erre nemet? Elkezdtük és nagyon komolyan vettem az egészet. Oroszlán Tibi tanított meg a foglalkozás elméleti rejtelmeire.
Ő tanított meg olvasni? :)
Tibi mindent elmagyarázott, amire szüksége lehet az embernek a J1-ben. Később aztán a gyakorlatban próbáltuk ki, elindultunk Zsolttal egy Szilveszter ralin, és aztán egyre több versenyen.
Több pilóta mellett navigáltál. Van esetleg, akit kiemelnél ebből a sorból?
Ez nagyon érdekes kérdés. Azért is, mert mindegyik versenyző más ember volt. Zsolt, akiről az előbb meséltem, nagyon energikus és határozott ember, ami nagyon jót tett nekem is. Fel tudtam venni az Ő stílusát, bár ez, gondolom, nem látszik rajtam, hogy ilyen is tudok lenni, de még Őt is megleptem néha, amikor úgy elkapott a hév, és elfeledkeztem arról, hogy lány vagyok. Akkor nem azok a dolgok váltak fontossá, ami egy "normális" lánynak. Persze szükség is volt a temperamentumosságra, mert abban az időben rendkívül sok zűrös dolog történt velünk. Ezeknek nagy részét leginkább Zsoltnak köszönhettük, mivel nem nagyon szerette a szabályokat. Muszáj volt magunkat megvédeni, amit csak úgy tudunk, hogy minél hangosabbak és erőszakosabbak vagyunk. (Azért, erre nem vagyunk büszkék! ?)
Később jött Bárdos Krisztián, aki tulajdonképpen akkor kezdte a pályafutását, így ez meg azért volt érdekes, mert nekem kellett rengeteg dolgot megmutatnom. Közben sajnos voltak balesetek, amikor már meg kellett ígérnem a szüleimnek, hogy abbahagyom. Ezután jött Fülöp Rajmund, aki rávett, hogy üljek be mellé a Skoda Octavia Kit-car-ba.
Ezt az ajánlatot, gondolom, nem lehetett visszautasítani...
Erre tényleg nem lehetett azt mondani, hogy nem. Persze, milyen az élet, rögtön az első versenyünkön beestünk az árokba. Abból a szempontból, hogy sok balesetet éltünk meg, azt mondom, hogy nem voltam túl szerencsés, viszont ha azt nézem, ha nem állt meg az autó a versenyen, akkor biztos volt, hogy az első 3-ban benne vagyunk. Soha nem volt olyan, hogy 4. vagy 5. helyen végeztünk volna. Jó volt, mert ha célba értünk, mindig "köcsöggel" jöttünk haza :)
A balesetek miatt hagytad abba a navigálást?
Igen, de a legutolsó balesetet már magamnak köszönhettem, ezt egy gokart versenyen szenvedtem el, és ez nagyon súlyos volt. Közben a rali szezon is elkezdődött, Rajmundnak is kellett navigátor, én meg még a kórházban ücsörögtem. Ekkor már nagyon komolyan el kellett gondolkoznom, már nem mondhattam azt a családomnak, hogy csak még egyszer, mert már kérdéses volt, hogy szóba állnak-e velem. Én is átértékeltem a dolgokat. Rendkívül sok örömöm volt benne, de belegondoltam, hogy lehet, nem ezt szánta nekem a sors. Úgy gondoltam, hogy akkor keresnem kell valami mást.
...nincs vége az interjúnak, folytatás:
Nap képe
Hónap háttere
